Buda-Bertalan: Felfújta a nŐ … III. (Folytatás)

2013 augusztus 2. | Szerző: Buda-Bertalan |

Buda-Bertalan: Felfújta a nŐ    (Folytatás)

 

6969. október 04. Csütörtök, 08:31 …
7. Mégiscsak visszatérek a számokhoz. (Már a vonaton ülök). A betűk túl hamar kifogyhatnak. Korán keltünk. Indultam vissza a vonattal. Össze kellett pakolnom reggel. Ettől mindig nagyon félek. És attól is, hogy Ő nem lesz kész időre. Így, előre gondolva, negyed órával hamarabbi indulási időpontot mondtam. Beleegyezett. Tulajdonképpen ritkán ellenkezett. Hagyta mindig, hogy főzzek és elpakoljak. Ilyenkor sosem ellenkezett. Sőt! Úgy éreztem, még csodál is. Én is csodálkoztam magamon. De jólesett. Jólesett néznem a mosolyát és csodálni magamat. A tulajdonképpen (fentebb) arra vonatkozott, hogy ha elmélkedtünk, ez sosem volt igaz. Drágám! Így szokta kezdeni. Pedig – ezt én mondhattam volna Neki. Szarkasztikusan „Kincsem”-nek neveztem. Igaz, eddig még nem követelt cipőt. Csak házasságot. Ezt naponta többször. Tudta, hogy az ostoba férfiak nem tudják ennek a kérésének az árát besaccolni. A cipőnél azonnal feltűnt volna, mennyire értékes nŐ! De tényleg nagyon értékes volt. Ezért mondta Nekem, minden kedvességkitörése alkalmából „Drágám!”. Beletörődtem.
(nem a házasságba) Én általában „Édes”-nek neveztem. Nem árulom el, miért? (hátha egyszer elolvassa amit írok). De édes volt a szája, a nyelve (nem a beszéde miatt 🙂 és főleg a szeme, amikor Rám nézett. Ilyenkor mindent megbocsátottam Neki. Még azt is, amit ezután fog elkövetni a FÉRFIasságom ellen! Mert ebben nagy mester volt. Eddig. Nem szándékosan, pusztán azért, mert szerette élvezni az életet. Szóval – ha nagyon szeretlek, nem foglak megcsalni Drágám! Ugye szeretsz? Szeretsz? Igen. Nagyon? nAGYON! Mindig szeretni fogsz? Ilyenkor mindig elgondolkoztam, ahelyett, hogy visszakérdeztem volna. Ezt a kombinációt nagyon kedvelte. Hármas kombináció volt. A harmadik kérdésnél mindig elgondolkoztam. Mi lenne a megfelelő válasz Neki?

8. Kezdek rájönni valamire. Talán csak azt akarta, hogy csendben maradjak. Nem emlékszem pontosan. A szemébe kellett volna néznem. Ehelyett gondolkodni kezdtem. Nem emlékszem, ilyenkor elkezdett-e Ő beszélni. Jó lenne, ha emlékeznék. Arra viszont emlékszem – egyszer visszakérdeztem. Válaszolt. Ha nem bántassz meg, mindig szeretni foglak. RÖGTÖN TUDTA A VÁLASZT! Ez a „ha” feldühített. Ilyenkor állandóan ellenkezett. Sőt! Rám próbált hárítani minden felelősséget! Ha nem teszed tönkre az érzelmeimet irántad, mindig szeretni foglak. De – vetettem közbe – reggel tudod, mit fogsz érezni este irántam? Ha ilyen maradsz, mint ma, akkor igen! Ezt nagyon határozottan és büszkén mondta. Várta a hatást. Várta, hogy megcsókolom. Már tartotta is epedve a száját, mosolygott és kezdte lecsukni a szemét. A szeme sarkából meglátta az arcomat. Nagyon dühös lettem. Mi történt drágám? – kérdezte őszinte meglepetéssel. Nem adsz csókot? És, ha nem? – kérdeztem vissza az előző mondatára az érzelmeivel kapcsolatban. Ha úgy fogod érezni, hogy este már nem olyan vagyok…  nem bírtam befejezni a mondatot! Közbevágott: ha nem adsz csókot, akkor nem értelek. Miért nem tudsz olyan kedves lenni, mint kettŐ perccel ezelőtt? – vont kérdőre. Bennem ekkor már fortyogott a düh. Logikus volt számomra: fogalma sincs, este mit fog érezni irántam. Akkor sem, ha nem teszek semmit. Akkor sem, ha mindent megteszek érte égész nap és este is. Ha a kollégái bosszantják fel? Vagy eszébe jut a régi szerelme? A „ha” kezdetű mondatai mindig őrületbe kergettek. „És”, „ha”, „Te”. Ez a hármas kombináció nagy csapda a Férfi számára egy nŐ szájából!

9. Egyre gyakrabban és őszinte szeretettel ismételgette azt a hármas kombinációt. (Kezdtem megszokni). De nem ez győzött meg a szeretetéről. Az odaadása!
Nagyon szerette, ha megsimogatom, átölelem amikor áll. (ez volt az én hármas kombinációm 🙂 A derekánál kezdtem. Nemsokáig időztem ott. Rögtön a lényegre tértem, mert azt szerette nagyon. Hátulról. Szemben álltunk. Amikor csókolóztunk, hátulról nem a derekát fogdostam. Éreztem – azonnal forróbb lett a lehelete. Gyorsan összeért a mellkasunk. Sosem izzadtunk bele a pólóba. A melltartóját sem azért kellett mosni. Poros lett. Legtöbbször a padlón. Felmosni még sohasem láttam. Nem az volt az erőssége! Az ágya pedig tele volt mosott ruháival, nadrágjaival. Az Ő ágya volt a harmadik ágy a lakásban. Most sem azt használtuk. Mindig abban az ágyban kötöttünk ki, amely miatt a Férfiassságom kétségbe vonta. Most is. Ez az ágy volt a legközelebb. És legalább kettŐ órát ott töltöttünk. Mármint, hogy én Őt. A kettŐ óra végén volt a legforróbb. A mellkasom és a ránehezedő szaunahatás. És a lehelete. És a hasa is. Így hatott rá az állva ölelkezés. Jól bírta az ágy! Ma. Ma is. Amikor hazaért a munkából, nem a főzés érdekelte. Takarításra nem is gondolt. Szegény. Arra nem hagytam Neki időt. Nem hiányolta a seprűt. Ma is abban az  ágyban voltunk éjfélig!

10. Általában átment a ruganyos matracra aludni.
Az volt a kedvenc ágyam a lakásában.
A matracos.
Neki is. Pedig a lányáé volt. Szerencsére ritkán volt otthon. Mostanában pedig még ritkábban. Milyen mázlista vagyok. Próbáltam megértetni Vele – nagy szerencséd van, hogy időmilliomos vagyok. (Nem maradtál egyedül, most, hogy elköltözött a lányod). Szerényen mosolygott. Sosem mondta ki konkrétan, milyen milliomosra vágyik. Azt viszont nagyon sokszor hangsúlyozta – Őt nem érdekli a pénz. A múltkor itt voltak Adri barátnőmék. Tudod, meséltem. Nagyon értetlenül nézhettem Rá. Észrevette! Ezt szerettem is benne (meg nem is), hogy minden rezdülésem észrevette. Tudod, a hajón piáltunk és a férje mindent fizetett. Adrit sem érdekli a pénz! – erősítette meg. A férje pénze, vetettem közbe. Nem hagyta elrontani csodálatát Adri férje iránt. Igazi FÉRFI – mondta. Mindig fizet mindent. Pedig Adri aznap még cipőt is vett. Adott neki egy tízezrest. Gondoltam magamban, abból csak egy nyári cipőt vehet manapság már. De nem mondtam ki. Semmi értelme sem lett volna. Látod, ilyenek az igazi Férfiak. Csak a Adri boldogsága érdekli! Ezt hatalmas meggyőződéssel mondta. Mosolygott. Nem tudtam kivenni a mosolyából, mire gondolhat? Arra-e, hogy a Adri férjével szivesebben elvetetné magát? Vagy arra, hogy én vegyem el, de végre, váljak már igazi FÉRFIvá? Nem az ágyban. Az megvolt Neki, Bennem. (Ezt mondta is mindig.) Ott én vagyok a FÉRFI. Mégis, Adri férje volt az IGAZI FÉRFI! Ezt többször is hangsúlyozta. Erősen. Az első alkalommal még dühbe gurultam. A harmadiknál már mosolyogtam Rá. Mégiscsak diplomaképes vagyok – állapítottam meg elégedetten magamban! Mert a volt professzor barátja sosem gurult dühbe. Igaz, a  szenvedélyt sem ismerte. Milyen heves és forró tud lenni a nŐ szenvedélye? Erre nincs még elmélet. Csak gyakorlat! És azt sokkal jobb átérezni, mint egy diplomát!

Az első alkalommal még dühbe gurultam.
A harmadiknál már mosolyogtam Rá.
Mégiscsak diplomaképes vagyok – állapítottam meg elégedetten magamban!
Mert a volt professzor barátja sosem gurult dühbe.
Igaz, a szenvedélyt sem ismerte.
Milyen heves és forró tud lenni a nŐ szenvedélye?
Erre nincs még elmélet.
Csak gyakorlat!
És azt sokkal jobb átérezni – ha egy nŐ adja – mint egy diplomát!

11. Barátnője csak a diplomásokat tartotta Férfinek!
Innen a fóbiám.
Amikor megismertem a barátnője barátját, elmúlt az is.
Csak azt gondoltam magamban: jól kiegészítik egymást.
Mármint diplomában.
Statisztikailag nézve mind kettŐ rendelkezik egy-egy diplomával.
(Diploma nélküli, őszinte érzésekkel talán egyikük sem. Csak jó étvággyal )
Igaz, a nŐ kapta a diplomákat.
De megosztják az éjszakáikat.
A diplomákat nem azért kapta.
A szeretőt, a pasit viszont igen!

12. Átszálltam egy másik vonatra.
A Balaton felé. Csak úgy.
Szívesen vonatozok. Inspirál.
Mit keresnek ezen a vonaton francia nŐk? – tettem fel a kérdést magamban. Az egyik bordó színű lekvárt evett. A másik előtt egy zacskó. Meggyre tippeltem. Rosszul. A fekvő francia lány felült és szőlőt szemezgetett. A magokat kidobálta az ablakon. Zavart, hogy  nyitva volt. A virágosruhást nem. Barna hosszú haja volt és fekete blúzt viselt. 28 lehetett. Ebben nem voltam biztos. Abban viszont igen, hogy jó nŐ. Mármint ránézésre. Amúgy, nem tudhatom. Egyébként is visszatartana a becsület. Megkérdeztem Őt, hogy érzi magát? Mobilon. Azt mondta, egész jól. Erre én is megnyugodtam. Úgyse tudnék beszélgetni velük. (Két francia csajjal a vonaton.) És lekvárt se adtak. Szóval nagyon elégedett voltam a szerelmemmel. És nagyon örültem, hogy franciául beszélni nem tud. Bővebben ezt nem fejtem ki itt. Különben sem én szoktam azt kezdeményezni. Ezért nevezem „Kincsem”-nek. A Kincsem nagy örömöket  okoz. Elsősorban magának. Ettől mindig kettŐ-százzal beindult. Én sem bírtam lemaradni. Igaz, a kocsimmal már mentem 218-at. A 220-at még lejtőről lefelé sem értem el vele. Ezért még mindig jobban szeretem a németeket. Náluk 220-al is lehetne száguldanom. Mint az ágyban. Vele. A Kincsemmel. Így már érthető, hogy legjobb kombinálni a németeket és a franciákat. De erről most itt nem elmélkedek. Talán majd egy újabb Lelki késztetésnél. Mert a Lelki késztetés indítja be Őt is, mindig. Az agyával élvez, azt mondja. Nekem viszont kell egy jó ágy is hozzá!

13. Gondoltam, hogy itt jut eszembe az ágy. Tulajdonképpen ez a szám a szerencseszámom is lehetne. Pechemre a francia csaj nem húzta fel az ablakot. Most titokban megtehetném. Besurranhatnék közöttük és felrántanám. Az a baj, hogy az egyik szoknyában van. A másikon nem tudom, mi lehet. Nadrág kizárt. Igaz, amikor lefeküdt, (és felém meresztette), nem láttam még a bugyiját se. Csak kettŐ hatalmas kékszínű félgömb világított felém. Nem a harisnya miatt. A Nap miatt. Rásütött és világított. Nem! Foszforeszkált. Ezt nem sértésnek szántam. (Arra azt mondják, foszforos). De azt érezni szokták. Én viszont csak láttam a foszforeszkáló kék segget. Hatalmas volt! Na, nem az élmény. A csodálkozásom. Gyorsan el is tűnt. Nem én takartam be. Én még fel sem eszméltem. Különben már előtte félrerántom. Nem a kardigánját, a tekintetem, hogy ne ájuljak el. De megúsztam. Ezt is. Mint sok mást is a nŐkkel kapcsolatban. Ezért mégis nagyon örültem, hogy nem kellett senkinek felpofoznia.
Pedig a velem szemben ülő szőke fontolgatta.
Nem a melleit nézegettem! A cipőjét… és közben levetettem az enyémet.
Gáz volt! Nem a zoknim miatt, az szép fehér maradt. A lábaim miatt. Feltettem a mellette lévő táskája mellé. Azt igazán nem veheti zokon, morfondíroztam magamban, hogy oda tette a táskáját a másik ülőhelyre. És különben is óvatos voltam.
Akkor tettem fel a lában, amikor telefonált. És akkor is csak az egyiket. És azt is nagyon félszegen. De bátran a szemeit figyeltem.
Az irritálhatta, mert grimaszt vágott.
Nem fintorgott az orrával.
Ebből kikövetkeztettem, hogy rossz indulatú lesz velem szemben. Így legyen ötösöm a lottón! Udvariasan megvártam, amíg befejezte a beszélgetést. Elvégre vele lehetek udvarias. (Nem nekem kellett hallgatnom). Szóval a vonal végén is udvariasan hallgatták.
Miért én vágnék közbe?
Különben is, jól pihent a lábam a szemben lévő széken. Úgy 15-20 percet.
Már ez megérte!
Szerettem volna a másik lábam is feltenni, (de a neveltetésem tiltotta).
Tudatosan kell fogalmaznom a kérdést – gondoltam. Nem zavarja ugye a lábam?
Jó beszélgetése lehetett.
Csak a száját húzta el ismét. Ebből arra következtettem, makulátlan még mindig a zoknim illata.
Nem véletlen.
Kincsem mosta ki.
(Meg is lepődtem, talán örült, hogy haza megyek).
De ezt csak zárójelben.
Bátran feltettem a másik lábam is a táskája mellé. Nem rúgtam bele, még a közelébe se voltak a lábujjaim.
Mégis arrébb húzta.
Nem vitatkoztam, elvégre békés természet vagyok. Elkaptam a pillanatot, amikor jobb hallgatni.
A szőke is.
Igaz, a leszakadt ágy miatt is sokat hallgattam, de ez most jobban esett!

14. Csak véletlenül néztem hátra.
Elmentek mellettem. Na nem úgy! Csak csendben.
Ezért néztem hátra. Már csak a francia csajszi combjait láttam. Barnán világítottak a napfényben! És egy – nem kettŐ – de, egy szempár a szemembe nézett.
Körülbelül öt centire a homlokomtól.
Erre nem számítottam. Mégis, visszakaptam a szemeim a francia csaj combjaira. És amikor a popsijára tévedt a szemem, „Édesem” jutott eszembe. Neki szebb! Mert még sose takarta el szoknya.
Legalábbis az én szemeim elől. Erre a gondolatra teljesen megnyugodtam! Hátradőltem a kényelmes, párnázott vonat-székemben és elégedetten ittam egy korty kévét!

15. Jól felkészült utazó vagyok.
Erre most nem vesztegetem az időt.
Ez más téma.
És különben is. Pisilnem kell.
Gondoltam – eddig nagyon türelmes volt velem.
Még a francia csajnál sem jelentkezett.
Csak most a pisilésnél.
Kezdek aggódni!

16. Arra gondoltam, már Jack Londonnál is felfedeztem. Azután Camus-nál. A többiek neve most nem jut eszembe. Két évvel ezelőtt olvastam LOE-T.
Nála is felfedeztem.
A végső lökést mégis a nŐ adta meg.
Pedig ez nálam fordítva szokott lenni. Igaz, ott nem a rövid mondatokat szeretem.
A tiszta és mély lélegzetvételeket.
Egy ilyen rövid mondathoz is az kell.
Tisztaság!
Tiszta, energikus gondolatok.
Mint az utolsó lökés. Végre elkezdtem papírra vetni. Ehhez kellett az utolsó lökés!

17. Szóval, ki kellett vinnem az öcsit. Mert jelentkezett. Nem szeretem ezeket a szűk helyiségeket. De megértőnek kell lennem. Vele. Már egy nŐ várt az ajtóban. Nem rám. Jött a kalauz. Kérdően nézett rá. A kérdést most én tettem fel: foglalt? A nŐ nem szólt semmit. A kalauz sem. Elővette a lyukasztóját. Vagány mozdulattal fordított egyet vele. A piros ék zöldre változott a nyílásban. Be akart lépni, de beleütközött valakibe. Gyorsan visszazárta. A nŐ mosolygott. Én visszafojtottam a röhögő-görcsöm. Lóhalálában indultunk el mindhárman. A nŐ lemaradt. (Biztos elfáradt). Mi a második kocsiban álltunk meg. Egymás szemébe néztünk a kalauzzal. Tudtuk, szavak nélkül is, miről van szó. A Férfi-Becsületről! Ez mindkettőnknek világos volt. Csak annyit kérdeztem – nŐ volt? Csak megrázta a fejét. Mindketten megnyugodva és mosolyogva mentünk tovább. Mindketten értettük szavak nélkül is – most nem esett csorba a Férfi-Becsületünkön! Pedig, ha türelmetlenek vagyunk, nem ússzuk meg mindig ilyen simán. Élmény volt, végre egy igazi Férfival megbeszélni a dolgokat. nŐ volt? Ebből a két szóból, mi regényt írtunk a mozdulatainkkal és a szemeinkkel. Bárcsak a nŐk mozdulatait is ennyire érteném – erre gondolok most. Mindegyiket! Ott még a kettŐ sem jön össze. A szemeiket sem értem mindig. Azt az egyet értem csak. Amikor a boxerem mosni kell. Édesemnél. Mert poros a padló. Ilyenkor még azt is szeretem benne, hogy porba tiporja a gatyám!

18. Ez volt tegnap délután is. De arról mintha már említést tettem volna.
 
19. Megzavart. Készülődik a szőke.
A táskájában matat.
Nem találta meg a lábszagom, de le fog lépni. Ásítozik. Magának köszönheti.
Nem szóltam hozzá egy szót sem a 100 kilométeren.
A kérdés pedig nem számít szólásnak.
Ennyit érdemelt.
Az öcsim közben bevittem a szűk kis helyiségbe. Közvetlenül a kalauzzal történt hosszú lélegzetű incidens után.
Azt hitte visszavág.
Szótlanul távozott.
Pedig érkezésemkor köszöntem neki.
Néha a nŐk feledékenyek.
Jobb ez így.
Sosem szerettem, amikor 10 év után is felemlegették. Azt az egy alkalmat. Amikor elfelejtettem köszönni. Mármint a vasárnapi ebédet.
„Kincsem”-mel ilyen gondom nem lesz!
Szóval, boldog férfi lehetek mellette. (Ha főzök). Ezt sosem fogja felemlegetni. 10 év után sem. (Legfeljebb, ha néha elmosogat helyettem). Az ágyra viszont kíváncsi vagyok.
Azt meddig emlegeti fel?
Már csak ezért is, kivárom Vele a 10 évet.
Ezt most határozottan eldöntöttem!

20. Most örülök csak igazán!
Már a Balatonnál vagyunk.
A kettŐ francia csaj felriadt és leugrottak a vonatról. Félálomban.
Cipővel.
Mindkettőnek a kezében volt.
A bőröndjükért visszamásztak a vonatra. Ledobták a peronra. A cipő még mindkettőnek a kezében volt. Észrevették, hogy figyelem őket.
Grimaszt vágtak.
Az egyik – a szebbik – bele akarta fúrni a mutató ujját a fejébe.
Már előre mosolyogtam, hogy nem fog sikerülni neki. Grimaszt vágott ismét, de nem tudta levenni a szemét Rólam. (A szemem „röhögött”, ezt én is tudtam. De észrevehette ő is). Nem akarok beképzelt lenni. Arra a következtetésre jutottam, hogy a piros pólóm babonázhatta meg.
Nem, nem a mosolyomra gondoltam. (nem is a szemeimre). Pedig, „Édesem” szerint, gyönyörű a mosolyom. Neki.
Még szerencse, hogy nem minden nŐ veszi észre.
Mit kezdenék velük?
Kicsi a telkem, a lakásom még kisebb.
Az ágyam pedig csak kettŐ személyes. Helyes! Mondaná „Édesem”. Ez Őt is mindig megnyugtatja. Ő pedig, Engem. Jó a munkamegosztás köztünk. Csak ne nekem kéne minden nap főznöm. De nem panaszkodom. A használt tányérját már Ő mosogatja el.
Sőt. Még a kávés csészéjét is.
Az enyémet nem hagyom Neki!
(A tányérját viszont nem mosom el, elvégre egyenjogúság van, ezt Ő hangsúlyozta mindig!) Én mosogatószer nélkül mosogatok. Néha anélkül sem. Ilyenkor beleszagolok napközben. (Elvégre nem ihatok minden órában kávét).
Nagyon jó a szaglásom.
Túl „senzibel”. Az érzékeny szót nem szeretem.
A gyöngéd szó pedig nem illik az orromra. Az ugyanis kemény. És eléggé nagy is. „Édesem” megnyugtatott. Nem azzal, hogy kicsi az orrom. Kaján mosollyal a szemében, azt bírta mondani – „Drágám, Te sohasem leszel impotens!” Mindketten megnyugodtunk.
Én nem az orrom miatt.
Ő viszont azért, mert kinyújtottam a nyelvem is.
Erre még kajánabbul mosolygott. Tudtam, hogy ismét boldog lesz, hogy porba tiporhatja a gatyám!

21. Egyikünk sem csalódott a „Pillanatvarázs”-ban.
Ez az egyik versem címe.
Azt könnyebb volt papírra vetni.
Helyesebben – gyorsabb. Már zsibbad a hüvelyk ujjam. Az nem lenne baj. A mutató ujjam is. Vészesen közelít a „Stinkefinger”-hez. (Ennek a nevét nem tudom magyarul, nem is hangzana jól). Ha az is elzsibbad, közelebb kerülhetek az impotenciához. Igaz, ettől nem nekem kell félni. Neki. De nem fél. Mindig azt mondja, jól használom minden végtagomat. Pedig nyelvileg ez nem helyes. Minden „egy-végű” tagomat.
Nyelvileg ez lenne a helyes.
Mert a karjaim ötvégűek és a lábaim is.
Marad az orr és a nyelv. Ezek „egy-végűek” És még a nŐk vetik a szemünkre, férfiaknak, hogy mindig arra az egyre gondolunk? Végül is, igazuk van.
Ők is!
Helyesebben arra a háromra. Szerintem ők nem csak egyre gondolnak. És arra az egy helyre tényleg csak mi gondolunk, férfiak. Mármint aki konzervatív. Arra az egy helyre. Én maradok a kettŐ-nél. A háremet nem szeretem. Az már túl bonyolult.
Elég egy vízszintes és egy függőleges ajak a boldogsághoz, a keresztrejtvényben is.
Az már nem unalmas. Főleg vonaton. Az már variálható. Szerencsés Férfi vagyok! Neki is ez a véleménye. Mindketten jól variálunk. (Szeret Ő is keresztrejtvényt fejteni). Még a konyhában is megvan közöttünk a harmónia. Más már nem fér közénk! (Még a keresztrejtvény sem).
Nem is kell más a konyhába, mint egy jó mosogató.
Bele lehet kapaszkodni, jót tesz a deréknak.
Erre bejelentkezik az öcsi. Le kell szállnunk, megérezte, hogy kedvenc fürdőszobájában pisilhet. Ott nem szűk a hely. Vége az élményekkel teli utunknak.
Megérkeztünk!
De holnap már megyek vissza…

22.Egyedül nagyon unalmasak az éjszakák!

 

Copyright by Buda-Bertalan, buda-bertalan@freemail.hu